A kritikák vegyesek, a cím talán kicsit közhelyes, a borító viszont gyönyörű. Ezekkel a "tudnivalókkal" vágtam neki Zakály Viktória könyvének, illetve azzal, hogy tudtam, a történet nagy része valóban megtörtént, az elbeszélés mód pedig igazán különleges, hiszen E/2-ben íródott.
Féltem tőle, hogy ez majd egy vámpírmentes Twilight-sztori lesz, amikor halálosan szeretjük a másikat, de lövésünk sincs miért. A Szívritmuszavarban sincsenek konkrét indokok, csak az érzés. De az annyira ott van, hogy talán a legkőszívűbb olvasót is magával ragadja.
Öt napos táborozás Csöngén, ami megváltoztatja mindkét főszereplő életét. Kimondhatatlanul egymásba szeretnek, de a tábor után folytatniuk megszokott életüket. A kérdés az, hogy hogyan tudod úgy folytatni az életed, hogy hiányzik belőle az az ember, aki miatt élned érdemes.
Zakály Viktória jött, látott és győzött, engem legalábbis teljes mértékben sikerült meggyőznie, hogy ne hallgassak az őt kritizálókra, mert belőlem olyan érzéseket váltott ki ez a könyv, amilyet eddig még egyik társa sem. Az egész történetet áthatotta valami búskomorság, és azoknál a részeknél, ahol egy "átlagos" könyvnél sírtam volna, itt annyira hatalmába kerített ez a szomorúság, hogy egyszerűen képtelen voltam sírni.
Ha a saját történetedet írod le, az egy részről megkönnyíti a dolgodat, mert te tudod a legjobban, hogy mit éreztél ekkor és ekkor, viszont borzasztóan nehéz is lehet, mert újra vissza kell emlékezned minden egyes pillanatra, minél élesebben, hogy át tudd adni az érzést. Azt hiszem Viktóriának ez sikerült, sőt túlteljesítette az elvártakat.
Azért is tetszett nekem még nagyon ez a könyv, mert ez egy magyar valóságról szól, éppen ezért bárki gondolhatja, hogy ez vele is megtörténhet. És miért ne történhetne?
A történet bonyodalmának a lényege pedig szintén a valóságban rejlik. Abban, hogy a 21. században mindenki azt hiszi, hogy nem lehet egyszerre boldog és sikeres. Vagy azt gondolják majd előbb sikeres leszek, aztán boldog. Pedig a kettő csak együtt létezik, az én szerény véleményem szerint.
A szereplőink teljesen átlagosak, már amennyire azok lehetnek, ha alapul vesszük azt, hogy nincs két egyforma ember. Ugyanazok a problémáik mint nekünk voltak, vannak, lesznek és nekik is rá kell jönniük, hogy ebben a csúnya világban két dolog van, ami igazán fontos.
Sors.
Gesztenye.
Magával ragad, megdolgoztatja a könnycsatornákat és gondoskodik róla, hogy arra a pár órácskára kiszakadj a hétköznapok undok szürkeségéből.
Értékelés: 5/5
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 208
