Elérkeztem a hetedik és egyben utolsó Jane Austen által írt (és befejezett) történet végére, de nem szomorkodom, mert az ő könyveit bármikor szívesen újraolvasom és valóban fogom is még néhányszor.
A mansfieldi kastélyban Fanny Price a hősnőnk, aki - mint minden Austen karakter- igencsak elüt a környezetétől. Fanny egy csöndes, erkölcsös, szófogadó leányzó, aki legszívesebben a kis fűtetlen padlásszobájában üldögél, közben olvas vagy éppen kézimunkázik. Emelett nagyon jó megfigyelő és éleslátó, de egy csupaszív ember. Tíz éves korában került a Bertram családhoz, nagynénjéhez, nagybátyjához és unokatestvéreihez a csodálatos Mansfield Parkba, ahol a legjobb nevelést biztosították számára, bár Norrisné, a másik nagynénje nem kezelte ugyanúgy, mint a Bertram lányokat. És a történetünk pedig ott kezdődik el, ahol minden Austen regény. A lányok-fiúk felcseperednek és elindulhat az ádáz küzdelem a minél gazdagabb férjek és feleségek megszerzéséért.
Nem tagadom, hogy sokszor a hangulatomtól függ, hogy éppen hogyan viszonyulok egy könyvhöz. A mansfieldi kastély kb. 200 oldalig, azaz a feléig nagyon unalmas volt számomra, aki oda meg vissza van Jane Austen körmondataiért és lélekábrázolásáért. Valahogy úgy éreztem, hogy minden történéssel, minden újabb szereplővel már találkoztam valahol, nem annyira távol, Jane valamelyik mások regényében. Aztán egyszer csak elkezdtem falni az oldalakat és nem volt megállás egészen a végéig, ahol nagyon nehezen búcsúztem el a szereplőktől.
A mansfieldi kastélyban az ellenszenves karakterek száma hatványozódik az Austen regényekhez képest, így bizonyos pillanatokban szinte mindenki kapott tőlem egy-egy képzeletbeli nyaklevest. Az Emmán kívül minden könyvben imádtam a hősnőket, de Fannyvel kapcsolatban is sokszor voltak kételyeim, mert Elizabethhez vagy Annehez viszonyítva sokszor úgy éreztem, hogy megalszik a szájában a tej, és még életében nem jutott eszébe, hogy kiálljon magáért. Viszont ha a végkifejlettet vesszük alapul, akkor minden okkal történet ebben a regényben, amiért megint pirospont jár a mi drága Janeünknek.
Austen ebben a regényében az egyszerű, erkölcsös emberek értékeit szerette volna bemutatni és kicsit a felszín alá merészkedett. Sokkal élesebben bírálta az érdekházasságot és az előkelők életvitelét. Sokan ezt a művét tartják a legtökéletesebbnek. Ezzel bizonyos szempontból egyetértek, mert ezen a történeten botránkoztam meg és gondolkoztam el a legtöbbet. Ha viszont a karakterekre megyünk rá, akkor még mindig az írónő többi könyve viszi a prímet.
 |
| 2008-as Ulpius-ház kiadás |
És ami miatt még egy kicsit kakukktojás ez a könyv, az a szerelmiszál vagyis persze, szerelmiszálAK. Fanny annyira szelíd teremtés, hogy nem gondolná az ember, hogy szorult belé némi szenvedély, hacsak nem említené meg néha az írónő, hogy mennyire rajong a fiatalabbik unokabátyjáért, Edmundért. Az összes szenvedélyt ebben a történetben Henry Crawford testesíti meg, aki nem álompasi, Darcy lába nyomába sem érhet, de mégis vonzó, igazi rosszfiús alkat, akiért minden hölgy odavan. Kivéve persze Fanny-t, akiért a drága Crawford úr epekedik. Egy darabig...
Na de spoilermentesítve a dolgot. Számomra nem ez a námbörván Austen regény, viszont bizonyos szempontból többet ad, mint a társai. Austen pedig ismét hozta a kötelezőt. Azt az iróniát, gúnyt, humort, amit megszokhattunk tőle. A Mansfield Parkot pedig szíves-örömest meglátogatnám bármikor.
Értékelés: 4/5
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 1968
Oldalszám: 424
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése