Bővül a kívánságlista - Július

Rengeteg felől érhetik hatások a molyembert, ennek ékes bizonyítéka az ehavi kívánságlistás poszt is. Vágjunk bele!

Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek

A minap a Tescoban nézelődtem egy félórát a könyves részlegen és igazából a címe fogott meg először. Aztán a fülszöveget tanulmányozva éreztem, hogy ez jó, ezt el kell olvasnom. Amint hazaértünk meg is néztem a molyon a könyv értékelését (67 csillagozás után csupán 97 százalékos), beleolvastam a véleményekbe. Nekem ezt a könyvet el kell olvasnom!

Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait… 

Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes… 

Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és -pusztán a másik kedvéért- újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?

J. A. Redmerski: A soha határa

Egy újabb romantikus, erotikus regény, ugyanolyannak tűnik mint a többi, csak egyben különbözik - egyöntetűen jó véleményeket olvasni róla. A romantika a női szívnek pedig sohasem árt.

Camryn Bennett még csak húszéves, de azt hiszi, pontosan tudja, milyen lesz majd az élete. Ám egy vad éjszaka után az észak-karolinai Raleigh legmenőbb belvárosi klubjában ismerősei és önmaga elképedésére úgy dönt, otthagyja megszokott életét, és elindul a vakvilágba. Egy szál táskával és a mobiltelefonjával felszáll egy távolsági buszra, hogy megtalálja önmagát – és helyette rálel Andrew Parrish-re.A szexi és izgató Andrew úgy éli az életét, mintha nem lenne holnap. Olyan dolgokra veszi rá Camrynt, amilyenekre a lány sosem hitte magát képesnek, és megmutatja neki, hogyan adja meg magát a legmélyebb, legtiltottabb vágyainak. Hamarosan ő lesz Camryn merész új életének központja – olyan szerelmet, vágyat és érzelmeket kelt, amilyeneket a lány korábban elképzelni sem tudott. De Andrew nem árul el mindent Camrynnak. Ez a titok vajon örökre összehozza őket – vagy mindkettőjüket elpusztítja?

Murakami Haruki: Miről beszélek,amikor futásról beszélek?

Nem olvastam még az író egyetlen könyvét sem (bár tervbe van véve mint ahogyan az összes többi író, összes többi könyve, aki csak a világon létezik), de Katacita blogján olvastam róla és nagyon megragadott, mert én is szeretek futni. Nem vagyok benne jó, de szeretem csinálni. :)

Murakami Haruki 1982-ben az írói mesterséget választva eladta a dzsesszbárját, és hogy megőrizze kondícióját, futni kezdett. Egy évvel később már végigfutotta az Athén-Marathon távot, és ma, számtalan triatlonnal, versennyel, tucatnyi regénnyel a háta mögött, érzi, hogy a sport legalább olyan hatással van írói munkásságára, mint az erőnlétére. 

A feljegyzésekből, beszámolókból, elmélkedésekből és visszaemlékezésekből álló naplóból megtudhatjuk, hogyan készült négy hónapon át a világhírű japán író a 2005-ös New York City maratonra, hogyan került a tokiói Jingu Gaien parkból a bostoni Charles River partjára, ahol nem tudta felvenni a versenyt a fiatal lányokkal. A rendszeres sport ürügyén nincs hiány témában: felidézi, hogyan lett író, számba veszi legnagyobb sikereit és csalódásait, lemezgyűjtő szenvedélyét, örömeit, hogy ötvenen túl is javítható a fizikai teljesítmény, majd a szembesülést, hogy az emberi erő bizony fogy. Az egyszerre szellemes, humoros, komoly és bölcs memoár igazi meglepetéseket tartogat nem csak a szerző regényeiért rajongó olvasóknak, de még a hosszútávfutás profi bajnokainak is.

Therese Révay: Párisz fehér fényei

Erről a könyvról pedig Nalina blogján olvastam. Mindig is szerettem a múltban játszódó történeteket, legyen az bármelyik korban. Szerelem, történelmi fűszerezés, Párizs? Még szép, hogy igen!

Az 1920-as évekre Európa felszabadult a pusztító háború alól. Xénia Osszolinának, a fiatal orosz nemes hölgynek sikerül megszöknie a bolsevik forradalom sújtotta Szentpétervárról Párizsba, ahol kitartásának köszönhetően hamar híres modellé válik. Szerelem bontakozik ki közte és a német fotós, Max von Passau között, útjaik azonban elválnak. Csak évekkel később találkoznak újra Berlinben, amikor Xénia már egy másik férfi felesége, Max pedig ellenállóként zsidókat próbál kijuttatni az egyre vészterhesebb náci Németországból.

Max Brooks: World War Z - Zombiháború

A szokásos nyári mozizásunk alkalmával láttuk a filmet tesómmal. Én úgy ültem be a terembe, hogy nem fog tetszeni és végül úgy jöttem ki, hogy imádtam, sokkal jobban tetszett, mint az öcsémnek. Ezek után ide nekem a könyvet, ami igazából másnak tűnik, mint a film (egy interjúkötetről beszélünk végül is), de egyszerűen nem lehet rossz!

A zombiháború kis híján elpusztította az emberiséget.Az ENSZ háborús vizsgálóbizottságának munkatárasaként Max Brooks találkozott a győzelem kulcsfiguráival. A világszervezet hivatalos jelentésébe végül csak statisztikai adatok kerülhettek, Brooks azonban úgy döntött, hogy a túlélők elé tárja mindazt, ami a jelentésből kimaradt.Az interjúkötetből megismerhetjük Kuang Csingsu doktort, aki megvizsgálja a nulladik beteget, és találkozhatunk Paul Redekerrel, az Oránia-terv atyjával is. A zombiháború veteránjai, az apokalipszis haszonélvezői és elszenvedői is nyilatkoznak a kilátástalannak tűnő harcról, a kormányok ballépéseiről, az emberi gyávaságról, ostobaságról és a derengő fényről az alagút végén.E személyes hangvételű beszélgetések hű képet festenek a járvány borzalmas történetéről, pontosan dokumentálják a társadalmi és politikai változásokat, mégis megmarad bennük a legfontosabb: az emberi tényező.Brooks természetesen tisztában van vele, hogy a leírtak talán túlságosan felkavarják az olvasóit, de vállalja a kockázatot, mert úgy véli, nem rejtőzhetünk zsibbasztó statisztikák mögé.Mindenkinek tudnia kell, milyen volt valójában a zombiháború.