Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?

Katacita blogján olvastam először erről a könyvről és annyira megtetszett, hogy amikor a karácsonyi ajándékaimat "válogattam" online, mindenképpen ezt is meg kellett rendelnem.

Eddig még nem hallottam soha Jeanette Wintersonról, sem egyetlen könyvéről, így érdekes volt rögtön egy memoárral kezdeni, de nem bántam meg. 

A Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? című könyv az írónő gyermekkorát, fiatal éveit írja le egy-egy fontosabb/humorosabb/megrázóbb részletet kiragadva, majd elér a közelmúltba és levonja a következtetéseket. 

Winterson-t hat hetes korában adta örökbe édesanyja egy mélyen vallásos, gyermektelen házaspárnak, akikkel egészen 16 éves koráig élt, addig ameddig rá nem jött, hogy a nőkhöz vonzódik. Nevelőanyja, - aki számomra sokkal rejtélyesebb személyiség, mint maga az írónő - megkeserítette Winterson gyermekkorát, elvett tőle mindent, ami az első éveket boldoggá teszi és lehetővé teszi azt, hogy egy önmagával és saját életével elégedett emberré nőjön fel. Ennek ellenére az írónőnek ez sikerült, ebben a könyvben el is mondja, hogy miért/hogyan. Elmondja, hogy hová jutott, de azt nem, hová tart, mert nem tudhatjuk. Sohasem.

Nagyon gyakran csordultig teltem haraggal, kétségbeeséssel. És mindig magányos voltam. Ennek ellenére szerelmes voltam és vagyok az életbe. Ha valami felzaklatott, a Pennine-hegységbe szöktem – egész napokat csavarogtam át egy lekváros szendvicsből meg egy üveg tejből merítve hozzá az energiát.

Igen mélyen megérintett a történet... Ahogyan sok helyen olvastam, én is "kiidézném" a könyv felét, mert tele van elgondolkodtató sorokkal, nem olyan tömény Coelho-i stílusban, hanem igen is a szavak mögé kell látni hozzá. Az írónő stílusa lehengerlő, hihetetlenül humoros, önirónikus, pozitív hozzáállásról tanúskodik. Ez volt az egyik mentsvára. A másik pedig a könyvek, amelyekről olyan szeretettel ír, hogy talán az is elgondolkodna az olvasáson, aki eddig idegenkedett tőle. Én csak simán átéreztem. :)

A könyvek számomra otthonok. A könyv nem megteremti az otthont, hanem ő maga az, abban az értelemben, hogy – akárcsak egy ajtót – kinyitjuk, és bemegyünk rajta. Odabent másfajta időt, másfajta teret találunk.

Emellett azért voltak zavaró dolgok a stílust, formát tekintve. Gondolok itt az időben, térben való állandó ugrálásra, de mivel ez is egy eszköz, hogy hatásosabbá tegye a történetet, illetve az írónő a könyvben még bocsánatot is kért, mondván neki soha nem ment egy történetet elejétől a végéig leírni, gondoltam akkor eltekintek a problémázástól. Viszont amellett nem tudok elmenni, hogy csak úgy ripsz-ropsz kihagyott 25 évet és egy olyan mederbe terelte a történetet, aminek nem éreztem értelmét. Ezért nagyon haragszom ám. Egy szuper kis visszaemlékezésből átmentünk eatpraylove-ba, amit nagyon imádok egyébként csak nem volt ott a helye szerintem. De mielőtt elspoilerezném az egészet...

Nagyon tudom ajánlani ezt a könyvet mindenkinek, aki nem egy hétköznapi szórakoztató regényre, hanem valami különlegesre, valami másra vágyik, nem riad vissza attól, hogy valami nem cukormázas, nem kerek egész, szeretne elgondolkodni az életén és szeretne magának válaszolni arra a kérdésre, hogy Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?.

Értékelés: 4,5/5