Régóta szeretnék már általam kipróbált recepteket megosztani veletek itt a blogon és mielőtt erre sor kerülne, gondoltam előbb elmesélem nektek a most már majdnem 3 hónapja történt nagy változást az étrendemben. Szóval március eleje óta nem eszem húst, mondhatjuk azt is, hogy vegetáriánus vagyok, azon belül is ovo-lakto vega. Azok kedvéért, akiknek ez kínaiul hangzik (higgyétek el, eddig velem is így volt) ovo vegának hívják, aki semmilyen állati eredetű fehérjét nem fogyaszt csak tojást, lakto vegának pedig azt, aki nem eszik tojást és húst, viszont állati eredetű fehérjét vagyis tejtermékeket igen. Értelemszerűn az ovo-lakto vegák tojást és állati eredetű fehérjéket is fogyasztanak, "csak" húsféléket nem. A "legdrasztikusabbak" pedig a vegánok, akik csak növényi eredetű fehérjéket fogyasztanak (például tehéntej helyett rizstejet, mandulatejet). Illetve léteznek úgynevezett szemi vegák, akik esznek halat és csirkehúst is. Szigorú értelemben véve ők nem tartoznak a vegetáriánusok közé.
A húsfélék elhagyásának gondolata először tavaly nyáron kezdett el foglalkoztatni, amikor 90 napos diétáztam, vagyis hetente maximum kétszer ettem húst és egyéb tejterméket. Végül azonban letettem a dologról és csak idén tavasszal kezdtem el vele foglalkozni újra, vagyis igazából egyik napról a másikra már nem ettem húst és azóta is kitartok. Persze már nincs is itt szó kitartásról, hiszen eltelt majdnem 3 hónap és teljesen természetessé vált nem csak nekem, hanem a családomnak is, hogy nem eszem húst. Nem is kívánom, elszoktam a húsos kajáktól, ha sanyargatnám magam, annak nem lenne semmi értelme.
De miért is hagytam abba a húsevést? Ahogy említettem egyik napról a másikra történt a dolog, szinte isteni sugallatra. Az is segített a döntésben, hogy az elmúlt majdnem egy évben jelentős súlyfeleslegtől szabadultam meg, tehát folyamatos változásban voltam/vagyok. Csak azt éreztem, hogy szükségem van erre a változásra is, akkor még nem voltak kész válaszaim erre a kérdésre, csak annyi, hogy egészségesebb szeretnék lenni. Azóta utána néztem a dolgoknak és érdekes adatokkal tudok szolgálni a vegetarianizmus "népszerűsítésére".
Például tudtátok, hogy az üvegházhatás kialakulásában nagyobb szerepe (18%) van a túlzott mértékű állattenyésztésnek, mint a közlekedésnek (13%)? Illetve hogy ugyanannyi energia szükséges 1 ember állati fehérje szükségletének az előállítására, mint 7-16 adagnyi növényi fehérje előállítására? És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a 21. században az állattartás milyen embertelen körülmények között történik. Ezek persze csak számadatok meg tények, a tudósoknak eltérő véleményük van az állati eredetű fehérjék, elsősorban húsfélék fogyasztásáról. Annyi azonban biztos, hogy a megoldás valahol az arany középúton van, a húsfogyasztás nagy mennyiségben egészségtelen, paleolit étrend ide vagy oda. (Ilyenkor szokták megkérdezni, hogy "és a mamuthúst honnan szerzed be?".)
Sok vegetáriánus mondja, hogy "az vagy, amit megeszel". Én ezzel maximálisan egyetértek, a teljes életmódváltásom miatt is, nem csak amiatt, hogy nem eszem húst, mert ha az étrendedet megváltoztatod, azzal a személyiségedet is megváltoztatod. Mióta nem eszem "állatot", azóta bennem is eltűnőben van az állat, sokkal nyugodtabb vagyok és kicsit emiatt is, úgy érzem, hogy egyre inkább önmagam vagyok.
Nem akarok senkit lebeszélni semmiről, mert 3 hónappal ezelőtt én is ettem még pacalt sőt velőt is, nem csak sima rántott húst meg pörköltet. Ez az én döntésem annak érdekében, hogy egészséges legyek és a lehető legjobban érezzem magam a bőrömben,és ameddig ez így van, addig így étkezem. Mivel minden ember különböző, úgy gondolom a táplálkozási szokásainkat saját magunkhoz, a saját szervezetünkhöz kell igazítani.
Szerencsére nekem nagyon jó dolgom van, mert anya elfogadta a döntésemet és segít abban, hogy húsfogyasztás nélkül is változatosan egyek és minden szükséges tápanyagot bevigyek a szervezetembe. Higgyétek el, a lehetőségek tárháza végtelen, hús nélkül is rengeteg finom kaját lehet főzni. Itt a blogon is szeretnék majd minél többet megmutatni belőlük, amellett, hogy az egyik legnagyobb szenvedélyemmel, a sütireceptekkel is elhalmozlak majd titeket.
Szerintem minden "különleges" étrendben az a legnehezebb, hogy a környezeted alkalmazkodjon hozzád és támogasson, szerencse, hogy nálad ez megvan :) Én a húsról nem tudok és nem is szeretnék lemondani, de megértem, hogy van, aki jobban érzi magát nélküle, szerintem ez egyéni dolog, hogy kinek mi esik jól, a szervezet szól, ha valamire nincs szüksége. Én a tejtermékeket szeretném elhagyni, főleg a tejet, tejfölt, már kísérletezem a különböző alternatívákkal (amelyek persze sokkal drágábbak, de azért a heti plusz párszáz forintért talán megéri).
VálaszTörlésHajrá az új életmódhoz, én várom a húsmentes recepteket ;)
Manapság már nem lehet tudni, hogy mi a jó és mi a rossz. Mindenki maga dönt, ezzel nagyon egyetértek. Például ugye azt mondják, hogy a felnőtt szervezetnek nincs szüksége tejre. De ha egyszer valaki annyira szereti? Vagy nem érzi a negatív hatását?
TörlésJönnek a receptek lassacskán. :)