2014. július 17., csütörtök

Viktória piskóta német színekben


Nem követek minden focival kapcsolatos eseményt, de a VBket és EBket mindig nagy örömmel nézem és rendre az németeknek és az olaszoknak szurkolok. Sajnos az olaszkák idén korán kiestek, így maradt a németeknek való töretlen szurkolás.
Facebookon  láttam képet még a csoportmeccsek idején egy egyszerű gyümölcstortáról (tudjátok az egyrétegű fodros szélű piskótás, vaníliapudingos, tetején gyümölccsel), aminek tetején a gyümölcsök a német zászlót mintázták. Ekkor ígértem meg csak úgy magamnak (meg a twitter követőimnek), hogy ha a németek döntőbe jutnak, akkor sütök egy ilyen tortát. Végül a süti más, de annál finomabb formában meg is valósult. Az elkészítéshez görgessetek lejjebb. 

A Viktória piskótáról általában
Nyáron az átlagosnál is több főzős műsort nézek. A Viktória piskótával is a TVPaprikán ismerkedtem meg és azóta is áldom az eget, hogy azon a délelőttön mosogatás helyett a River Cottage egyik epizódját néztem. A Viktória piskóta egy klasszikus brit édesség. Ahogy a neve is mutatja, a 19. század óta ismerhetjük. Nagyon egyszerű elkészíteni, mert mindenből ugyanannyi hozzávaló kell, minden csak a tojások súlyán múlik. Döntsük el hány tojásból szeretnénk megsütni a piskótát, mérjük le a tojásokat és ugyanannyi margarinra, cukorra és lisztre (meg egy pici sütőporra) lesz szükségünk. Innentől kezdve már csak az a lényeges, hogy mennyire dolgozzuk ki a tésztát. A Viktória piskótát nem egyben sütik meg és aztán vágják ketté, hanem két forma szükséges a sütéséhez. Ha nincs két formánk, akkor a tésztát ajánlott két részletben kikeverni, mert ameddig az egyik "lap" sül, addig összeesne a maradék tészta. 
A klasszikus változatot dzsemmel és tejszínhabbal szokták megtölteni, de az egész csak fantázia kérdése. 

Viktória piskóta német színekben


Hozzávalók - Viktória piskóta 6 tojásból 
6 db tojás
30 dkg margarin 
30 dkg cukor
30 dkg liszt
1 tk. sütőpor

A piskótánál úgy számoltam ki a mennyiségeket, hogy egy közepes méretű tojás súlya kb. 5 dkg. 

Hozzávalók - Krém
1 csomag csokoládés pudingpor
4 dl tej
10 dkg xilit
5 dkg étcsokoládé
10 dkg margarin

szeder
málna
sárgabarack

Melegítsük elő a sütőnket 180 fokra. A margarint és a cukrot egy tálban keverjük habosra majd egyenként adjuk hozzá a tojásokat és így keverjük még tovább. Majd szitáljuk (ez fontos!) hozzá a lisztet és a sütőport és addig keverjük (lehet ám robotgéppel is!) ameddig egy elképesztően krémes tésztát nem kapunk. Ezután töltsük bele a sütőpapírral kibélelt vagy kivajazott-lisztezett formákba a tésztánkat. Az előmelegített sütőben kb. 20 percig sülnek készre. 

Közben nekiláthatunk a krém elkészítéséhez is. Főzzünk pudingot 1 csomag csokis pudingporból, 4 dl tejből és 10 dkg xilitből vagy bármilyen más édesítőből, én most ezt használtam. Ha besűrűsödött törjünk bele 5 dkg étcsokit, hogy még csokisabb íze legyen. Hagyjuk kihűlni és később keverjünk bele 10 dkg margarint, hogy még krémesebb legyen. 

Az összeállításnál én külön tálkába kiszedtem a krém 1/3-át, a maradékba pedig összevágott szedret kevertem. Ezt a 2/3-nyi részt töltöttem a két lap közé. A szeder mentes krémmel megkentem a piskóta tetejét és kiraktam a német zászló színeihez illő gyümölcsökkel.  De ez mind elhagyható, variálható dolog.
Én személy szerint nagyon örülök, hogy "rátaláltam" erre az egyszerű piskóta receptre. Szerintem sokkal finomabbra sikerült, mint bármelyik felvert tojásfehérjés változat. (És még a döntőt is a németek a nyerték! :D)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése