2014. szeptember 25., csütörtök

Megemlékezés a nagy nyári Harry Potter maratonról

Ahogy azt néhány poszttal előbb leírtam, nekem is voltak nyári könyves fogadalmaim, szám szerint azt hiszem három. Sajnos tapasztalom, hogy bármilyen fogadalmat nehezen tartok be, főleg, ha egyszerre több is van. De ha elnéző vagyok magammal amiatt a két hét késés miatt, akkor büszkén jelenthetem, hogy a nyári Harry Potter maratont sikeresen teljesítettem, újra elolvastam mind a 7 könyvet. Én is hatalmas rajongója vagyok a könyveknek és a filmeknek egyaránt, szóval ahelyett hogy írnék egy ömlengős valamit arról, hogy az egész élet benne van és a karakterek és Rowling és satöbbi, inkább itt van egy hosszabb terjedelmű :") teszt a varázslók világáról. (Attól tartok ebben a formában is ömlengős lesz a dolog...)



Kedvenc könyv: Nem annyira egyértelműen, mert a Tűz serlege is versenyben volt, de a kedvenc részem a Félvér herceg. Szerintem kicsit azért is, mert ezt a könyvet olvastam legelőször a sorozatból (addig csak a filmeket láttam), másrészt imádom a hangulatát, a Tom Denem életét bemutató részeket, azt, hogy itt bontakoznak ki igazán a szerelmek és a vége iszonyúan szomorú, de igazán megcsinálja a kedvet az utolsó részhez.
Legkevésbé kedvelt könyv: Számomra ez a rész a Főnix rendje, mert szerintem sok helyen vontatott, ott van benne az egyik legellenszenvesebb karakter Umbridge és az egyik kedvenc szereplőm meghal benne. Sirius imádlak!
Kedvenc karakter: Aki jól ismer az tudja, hogy sok szereplőt nagyon szeretek, mert tényleg nem lehet őket nem szeretni, de a legnagyobb kedvencem a drága Ronald Weasley. Azért szeretem őt, mert a tökéletesnek beállított Harry mellett ő mindig annyira emberi. Féltékeny, nagyravágyó, sokszor kicsit gyáva is, de ugyanakkor mégis nagyon jó ember és ő is ugyanúgy tud szeretni. Drága Ron téged is imádlak!
Kedvenc negatív karakter (az istenért nem jutott eszembe megfelelő szó a villain-re): Ezt a szép posztot megosztottan Piton és Draco kapják, mert annyira, de annyira lehetett őket utálni, amikor arról volt szó, de a végére mégis megmaradtak embernek.
Legszomorúbb pillanat: Sirius halála, Dumbledore halál és temetése, de ha könnyekben mérjük, akkor sok ilyen pillanat van még.
Kedvenc professzor: McGalagonyra esett a választásom, mert igazi "erős nő" karakter, vannak jó beszólásai, de a védelmező anya szerepét is megtestesíti kicsit. És aki a második részben sokszor megnevettetett az Lockhart volt. Ha lenne olyan kérdés, hogy a ki a kedvenc ripacsod, akkor őt választanám. :D
Legkevésbé kedvelt professzor: Ez csakis Umbridge lehet.
Kedvenc tantárgy: Szeretek sütni, főzni, kotyvasztani, szóval egyértelműen a  bájitaltan. 
Legkevésbé kedvelt tantárgy: A könyvekben annyira unalmasnak van megbélyegezve, hogy ez csakis a mágiatörténet lehet. Még a jóslástan is eszembe jutott, de attól tartok én azt élvezném. :D
Kedvenc bolt az Abszol úton: Czikornyai és Patza természetesen. 
A leggyönyörűbb karakter: Harry anyukája, Lily.
Az az elhunyt szereplő, aki a legjobban hiányzik: Sirius.
Kedvenc könyvborító: Nem tudok ilyet mondani, mert nekem se az itthoni, se a külföldi kiadások borítói nem tetszenek túlzottan.
Kedvenc Trimágus Tusa feladat: A második feladat, a sellős-megmentős a tóban.
Sorold be a házakat a kedvenceddel kezdve: Griffendén, Hollóhát, Hugrabug, Mardekár.
Kedvenc animágus: Sirius, senki más nem lehet.
Kedvenc főbenjáró átok: Na ilyen se lesz.
Kedvenc horcrux: A napló.
A kedvenced a Halál Ereklyéi közül: A köpeny.
A legviccesebb pillanat: Mindegyik amiben Lockhart szerepel, Ron és Hermione beszólogatásai egymásnak.
A legérzelmesebb pillanat: A második részben Sirius felajánlja, hogy Harry lakhatna nála. Harry vallomása Dumbledore-nak Ronék fészerében, a Félvér herceg elején. Hermione Ront átölelve sír Dumbledore temetésén. Meg még sok van, de ezek nagyon "megmaradtak".
Amilyen poszton játszani szeretnél a kviddicsben: Őszintén szólva engem kevés dolog nem érdekel a HP világából, de az egyik az a kviddics (kivéve, ha Viktor Krumról van szó). Fogóként túl nagy lenne  a felelősség, szóval az biztos hogy nem. Legyen mondjuk az örzőség. :D
Kedvenc patrónus: Harry szarvasa, mert ugye nem hiába szarvas.
Szerinted milyen patrónusod lenne: Lobbanékony természetem miatt azt mondanám, hogy oroszlán vagy tigris. 
Kedvenc Dursley: Vernon bácsi, mert rajta is nagyokat lehet nevetni, a precíz leírásoknak köszönhetően.
Kedvenc mágikus képesség: Az animágia is nagyon szuper dolog, de a metamorfmágiát imádnám, nekem is mindig más színű hajam lenne.
Kedvenc halálfaló: Bellatrix, mert utánozhatatlan stílusa van.
Kedvenc varázsige: Vingardium Leviosa.



4 megjegyzés:

  1. Én is éppen most olvasom (pontosabban hallgatom) újra a Harry Potter könyveket, és én is egy hasonló összegzős posztban gondolkodom, ha mind a 7 köteten végigértem. A Te megoldásod nagyon tetszik! :-) Ha nem haragszol, lehet, hogy lopom majd. :-P Amúgy Sirius halálán én anno elsírtam magam, pedig buszon ütem éppen. :-DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj és én nem tudom hol öltem éppen mikor olvastam, de Sirius halála a legszörnyűbb a könyvben, nagyon sírtam rajta :(

      Törlés
  2. Nyugodtan "ellophatod". Kíváncsi vagyok a válaszaidra! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :-) Most még csak az ötödik könyvnél tartok, de ha a sorozat végére érek, mindenképpen kitöltöm ezt a jó kis tesztet. :-D

      Törlés