Alan Bradley: A titokzatos bábjátékos (Flavia de Luce rejtélyei 2.)

– Na jó! – felelte. – Mit akarsz? Ki vele! 
Csípőre tett kézzel, rezzenéstelen tekintettel figyelt. 
– Nem tudom, mire célzol. 
– Ugyan már! Engem nem etetsz meg. Úgy száz kilométeres körzetben mindenki tudja, hogy Flavia de Luce nem azért sétálgat a mezőn, hogy virágot fonjon a hajába. 
Tényleg? Száz kilométerre? Ez meglepett. Azt hittem, legalább százötven.

Az első részt tavaly már agyondicsértem és a főszereplő, Flavia, az utóbbi idők egyik kedvenc karaktere számomra, így a folytatás elolvasása sem váratott sokat magára.

Ha jót akartok magatoknak, mármint egy jó olvasmányélményt, akkor ne olvassátok el a fülszöveget, inkább hagyatkozzatok rám. A titokzatos bábjátékosban Flavia, aki még mindig imádja a kémiát és utálja a nővéreit, újra nyomozásba kezd egy rejtélyes haláleset ügyében.

Egy napon  a temetőben fekve (Flavia személyiségét tekintve ebben nincs semmi különös) Flavia síró hangra lesz figyelmes és megismerkedik a gyönyörű Nialla-val majd Rupest Porsonnal, a BBC híres bábjátékosával, akinek lerobbant a kocsija. Bishop's Lacey lelkésze pedig meghívja a művészt, hogy tartson előadást a parókián, ameddig az autóját megjavítják. Flavia felajánlja, hogy segít az előadás előkészületeiben és nem is sejti, hogy ezzel egy újabb bűnténybe csöppen.

A beálló csönd azt jelezte, senkinek sincs mondanivalója. Aztán a nő megszólalt: – Ugye véletlenül sincs nálad egy szál cigaretta, elepedek érte. 
Meglehetősen idióta fejrázással feleltem. 
– Hm – mondta –, pedig olyan gyereknek látszol, akinél akár lehetne is. 
Életemben először nem találtam szavakat. 
– Nem dohányzom – nyögtem ki végül. 
– És miért nem? – kérdezte. – Túl fiatal vagy, vagy túl okos? 
– Gondoltam, ráérek a jövőhéten rászokni – feleltem sután. – Valahogy eddig nem került rá sor. 
Hátravetette a fejét, és nevetett, gyöngyözően, mint egy filmsztár. – Tetszel nekem, Flavia de Luce – mondta végül.

Vannak olyan könyvsorozatok, amiknek az egyes részei képesek legalább ugyanolyan jók, ha nem jobbak lenni az első résznél, de nekem ez a folytatás kicsivel gyengébb volt, mint a kezdés.

A bevezetés/előkészítés  kb. 150 oldalon keresztül tartott majd ezután következett a bűntény és a nyomozás, ami nagyon becsapós volt számomra, mert azt éreztem, hogy Flavia még nem tudja a megoldást, de a végére csak úgy spontán előállt a megoldással. Szerkezetileg nem éreztem ezt a részt olyan tökéletesnek. Ha valaki kevésbé türelmes olvasó, mint én, lehet, hogy 100 oldal után abbahagyja a regényt, mert lehet hosszú egy bevezetés, de akkor kösse is le az ember figyelmét. Nekem szenvedés volt a történet első fele. Emellett, amit nagyon untam az a kémiai vizsgálatok részletes leírása volt.  Tudható, hogy Flavia imádja a kémiát és piszkosul ért is hozzá, de a legtöbb olvasó már kevésbé. Mikor 2-3 oldalon keresztül írt le egy kísérletet, én már két szó után nem értettem semmit, csak mechanikusan olvastam és vártam, hogy a végére érjek.

Miután megtörtént a bűntény, már éreztem, hogy "jó lesz ez!". Megint azt alkalmazta az író, amit az első részben, hogy a múlt jelent megoldást a jelen problémáira. És itt le a kalappal előtte, mert egy nagyon szövevényes, sokrétű szálat talált ki. Csak ámuldoztam, ahogyan sokszor Flavia is tette, mert az ő racionális világából a bűntény hatására belépett egy érzelmek vezérelte világba. Talán ezek voltak a történet legédesebb részei, amikor Flavia rácsodálkozott a világra, pedig azt hitte, hogy 11 évesen ő már mindent tud.

A befejezés viszont túl összecsapott lett számomra. Mikor már csak 10-20 oldal van hátra persze gondolja az ember, hogy most már csak rájönnek ki a tettes, de nekem ez most egy túl rövid nyomozás volt, még olvastam volna.

Még mindig azt gondolom, hogy nekem inkább karakterközpontúak Alan Bradley regényei, mert ha nem lenne egy ennyire imádnivaló főszereplőnk, mint Flavia és szintén nagyon szerethető mellékszereplők, mint a háború borzalmait átélt Dogger vagy a konyhatündér Mullet asszony, akkor nem biztos, hogy csak a krimivonalért elolvasnám őket. Viszont ez a krimis szál nekem jobban tetszett, mint az első részben a "bélyeges-gyilkosos". Sokkal összetettebbnek éreztem és általa Bishop's Lacey rengeteg eddig nem ismert lakója is előtérbe került. Az új szereplők közül a kedvencem Dieter volt, a német hadifogoly, aki imádja az angol irodalmat. Az ő története külön megér egy misét. 

Flavia még mindig kedvenc és szívesen olvasnék egy harmadik részt is, de A titokzatos bábjátékossal kapcsolatban egy kis hiányérzetem van.

Viszont, ha nem olvastátok az első részt, akkor is belekezdhettek ebbe. Nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz a részek. :)

Bizony ez volt a 100. bejegyzés, remélem még sokszor ennyi lesz! :)