Márciusban is sikerült tartanom magam ahhoz, hogy nem veszek sok könyvet. Egyrészt, mert az időmet most nem az olvasás és az újdonságok után való böngészés tölti ki, másrészt pedig jelenleg is itt tornyosulnak körülöttem az olvasatlan saját és könyvtári példányok.
Csak kétszer csábultam el az elmúlt hetekben. Az egyikben nagy szerepe volt Katacita bejegyzésének Andrea Molesini Nem minden mocsok bécsi című regényéről. Nagyon meghozta hozzá a kedvemet, szinte már éreztem is a történet hangulatát, így pont kapóra jött a Scolar Kiadó akciója. Most már 99%, hogy ősszel olaszul kezdek el tanulni, így mindent szeretnék magamba szívni, ami az olasz kultúrához kapcsolódik. Azt hittem "tavaszi szünetes" olvasmány lesz a könyv, de muszáj előtérbe helyeznem az emeltes műveket és a tanári alkalmasságira sem találtam még meg a tökéletes regényt.
A másik elcsábulás pedig tényleg filléres volt. A könyvtárban a kiselejtezett könyvek között találtam egy gyönyörűséges Rokonok példányt. A korához képest tökéletes állapotú és igazi régi könyv illata van. És persze az sem volt hátrány, hogy kedvencem lett a regény, úgyhogy most már bármikor újra tudom olvasni.
Remélem, tetszeni fog a Nem minden mocsok bécsi, nagy most a nyomás rajtam :D
VálaszTörlés