Virginia Woolf: Mrs. Dalloway

Magyarul olvastam, de ez a francia
 borító gyönyörű.

Úgy érzem új kedvenc írónőm született.

Három-négy éve olvastam először Virginia Woolf-tól, mégpedig a Jacob szobáját és annyira más volt, annyira összetett és kemény összpontosítást kívánt, hogy csak végigsiklottam rajta. Már akkor is éreztem, hogy egy csoda, amit ez a nő művelt, de akkor még számomra érthetetlen volt, valami sokkal kézzelfoghatóbbra vágytam, például egy egyszerű tiniregényre.

Évekig nem is próbálkoztam az írónő regényeivel, egészen egy héttel ezelőttig, amikor elkezdtem a Mrs. Dalloway-t. Az Órák című film (nem semmi szereposztással, Michael Cunningham regénye alapján készült, akit a Mrs. Dalloway ihletett) hozta meg a kedvemet a könyvhöz illetve az egyik barátomnak is nagyon tetszett, így hatalmas félelemmel, de belevágtam.

Az első néhány oldal küzdelem volt a csapongónak tűnő gondolatmenet és az egymást követő csodásabbnál csodásabb, nekem kissé bonyolult képek miatt, de végül feladtam és hagytam hogy elvarázsoljon a húszas évek londoni nyara.

A címből adódik, hogy a főszereplő Mrs. Dalloway, aki egy ötvenes évei elején járó brit hölgy, politikus férjjel, egy gyönyörű fiatal lánnyal és egy mesés házzal a Westminster negyedben. A cselekmény hossza csupán egy nap, a történet fő eseménye pedig a Mrs. Dalloway által adott esti fogadás illetve az arra való készülés, de a valódi történet a fejekben játszódik.

Woolf nemcsak a főszereplőt szólaltatja meg, hanem szinte mindenkit, akivel azon az adott napon találkozik. Megjelenik az élet és a halál kettőse, felvetődik a kérdés, hogy milyen  is a tökéletes  élet? és az is, hogy a látszólag őrült emberek valóban őrültek-e, vagy csak a világ látja őket annak?.
Érzések, emlékek, gondolatok tömkelege a regény. Az írónő képes volt arra, hogy egy gondolattal vagy akár csak egyetlen egy kimondott szóval jellemezzen egy embert. Emellett pedig felejthetetlen hangulatot teremtett. Már háromszor voltam életem során Londonban, utoljára lassan öt évvel ezelőtt pont nyáron, és most újra úgy éreztem, hogy azokon a híres-nevezetes utcákon járok és épületek mellett haladok el.

Nem lövöm le a poént, hogy véleményem szerint mit szeretett volna az írónő üzenni ezzel a történettel, de nekem hasonlóan sokat adott, mint év elején A nagy Gatsby. Azt hiszem, hogy hónapok, de lehet, hogy évek múltán is eszembe fog jutni, főleg az érzés, aztán Clarissa Dalloway alakja. Ha újraolvasom akkor pedig főleg. :)

Most nagyon megjött a kedvem az írónő könyveihez, úgyhogy holnap a könyvtárban rögtön a W-hez megyek. Remélem benn lesz az Orlando, mert az a következő kiszemeltem.