Ha egy nap legalább 48 órából állna...

Két hete nem írtam új bejegyzést...

Próbálkoztam ugyan, de az emberek hiába neveznek érettségire felkészültnek, én csak kikészültnek érzem magam. Nem hajtom túl magam, minden ismétléssel le vagyok maradva (meglepő módon úgy érzem, hogy az örökös mumusommal, a matekkal állok a legjobban), ugyanakkor bármilyen cselekvés miatt, ami nem a tanulás (kivétel a futás), lelkiismeret furdalásom van. Így, ha nem tanulok, akkor a tanulásra készülődöm. És sajnos nem az előbbivel töltöm a több időt...

Emiatt a furcsa, bár szerintem teljesen érthető helyzet miatt megszerettem a kötelezők, illetve az emeltes művek olvasását, mert így nem érzem magam rosszul, ha nem a Reformációval vagy Csokonaival vagyok éppen elfoglalva. Ma fejeztem be Weöres Sándor Psychéjét, ami már régen tervbe volt véve, mert a költő az egyik legnagyobb kedvencem, és az előbb már az Oidipusz királyba is belevetettem magam. Viszont az, hogy elolvassak egy regényt, ami nem szerepel valamelyik magyar tankönyvben? Teljességgel lehetetlen. Pedig most ezerszer jobban élvezném, mint egy átlagos év április 14. napján. 

És a blogbejegyzések? A Jane Hawking könyves poszt még sokat várat magára, de valamilyen módon meg fogok róla emlékezni és folytatom tovább a blogolást az írásbelik után, mert addig tudom, hogy képtelen leszek ide összpontosítani. 

Addig olvassatok helyettem is. És lehetőleg kint a szabadban, mert nem sokáig lesz már tavasz. :)