Szerencsésen túlestem az írásbeli érettségin, de a szóbeli és a tanári alkalmassági még hátra van, így nem lógathatom felhőtlenül a lábam, mert vár rám néhány olyan könyv, amit nem feltétlenül kedvetelésből fogok elolvasni. Jelenleg Szabó Magdától olvasom újra az Abigélt, ami talán majd a témám lesz az alkalmasságin, de a tökéletes regényt keresem már egy ideje és még Kosztolányitól az Aranysárkány és a Jane Eyre is kiütheti Gina történetét. És nem ezekkel a regényekkel fogok nehezen megbirkózni, hanem az emelt magyar szóbelisekkel, köztük A kőszívű ember fiaival és a Szigeti veszedelemmel. De ez a hétvége még a pihenésé, így emellett a szokásos új könyves poszt mellett még tervezek egy másikat is.
Bár az elmúlt hónapom tényleg nem az olvasásról szólt (de nem is a tanulásról, hanem a szenvedésről), azért mégis vettem két új könyvet. Az egyik Szendi Gábor tavaly megjelent legújabb könyve, Az önértékelés csapdájában. Az egyik ELLE magazinban olvastam a szerző cikkét, amiben röviden összefoglalta, hogy miről is szól a könyve. Dióhéjban az a lényege, hogy olyan dolog, mint önértékelés egyszerűen nem is létezik, csak az emberek erőltetik magukra, és ha nem tennék, illetve tennénk, akkor ez nagyban megkönnyítené az életünket. Ez az újfajta megközelítés nekem személy szerint nagyon tetszik, szóval alig várom már, hogy legyen időm elolvasni a könyvet.
A másik új szerzeményem pedig Géczi János könyve, A bunkerrajzoló, ami tulajdonképpen Likó Marcell életrajzi könyve, az író tolmácsolásában. A Vad Fruttik az egyik kedvenc magyar zenekarom, ha szomorú vagyok azért, ha boldog vagyok, akkor pedig azért hallgatom őket. A legtöbb dalszövegüket átjárja a fájdalom, ezért ha az ember mélyponton van, akkor tökéletesen tud velük azonosulni. Marci nemcsak a dalszövegírásban tehetséges, hanem egy hihetetlen személyiség is, ebben a könyvben pedig elképesztő, hogy milyen őszinteséggel mondja el, hogy a dalokban fellelhető érzéseket hogyan élte át. Ezt a könyvet már elkezdtem olvasni és volt néhány oldal, amikor kirázott a hideg, úgy mint a kedvenc Vad Fruttik dalaimnál, hogy "úristen, valaki leírta, amit már én is olyan régen le szeretnék írni". De pont emiatt nem egyszerű olvasmány, szinte már túl őszinte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése