Alan Bradley: A jósnő kristálygömbje (Flavia de Luce rejtélyei 3.)

Bárcsak a kémia laboratóriumomban lehetnék otthon, gondoltam, azt tenném, amit minden civilizált ember, egy Bunsen-égőt használnék arra, hogy felforraljam a vizet a teához, nem piszkolnám össze a térdemet azzal, hogy egy csomó zöld gallyon térdelek.

Flavia de Luce, kedvenc kis tudálékos nyomozóm, ismét a színre lép! A jósnő kristálygömbjében, ahogyan a cím is mutatja, kicsit a mágia is előtérbe kerül, miközben Flavia egy gyilkossági kísérlet és egy tényleges gyilkosság ügyében nyomoz, igyekezve, hogy a rendőrfőnök ne sejtsen meg semmit a dologból. Ahogyan az az írótól már megszokott, a jelen kérdéseire ismét a régmúltban található a válasz, ami tényleg sokszor izgalmasabb, mint a jelen.

Maga a könyv gyönyörű kívül-belül, ez a sötét árnyalatú, lilás borító nekem nagyon tetszik, sőt az eddigiek közül a kedvencem. A minőség mellett, ugyanúgy megjelennek a Flavia regényekre jellemző vonások. Flavia, a főszereplő még mindig imádja a kémiát. A nővérei pedig folyton szekálják szegényt. de én imádom őket. Ugyan egy-egy kiemelkedő tulajdonság köré szerveződik a karakterük, de az író pompásan jeleníti meg őket.

Ophélia volt az, az idősebb nővérem. Feely tizenhét éves volt, s úgy viselkedett, mintha egyenesen Szűz Máriával lenne egyenrangú, pedig nem is egy alapvető dologban különbözött tőle. Fogadni mernék, hogy Szűz Mária nem töltött napi huszonhárom órát azzal, hogy magát nézegette a tükörben, s közben egy csipesszel babrált az arcán.

– Majd csak lesz valahogy – jegyezte meg Daffy vidáman –, mindig megoldódik a probléma. 
– Csak Dickens regényeiben, Daphne – mondta apa –, csak Dickens regényeiben. 
Daffy a Copperfield Dávidot már legalább tízszer olvasta. „Hogy bemagoljam.” – felelte, amikor megkérdeztem, miért.

A nővérei mellett megjelennek a szokásos szereplők, a lányok édesapja, a hóbortos Dogger, a család "mindenese" és Mullet asszonny, aki még mindig imád főzni, csak nem tud. Emellett megjelennek új szereplők, akik a gyilkosságokhoz kapcsolódnak és Bishop's Lacey néhány eddig ismeretlen lakóját is megismerhetjük. Amit szintén imádok a Flavia regényekben, azok a szereplők nevei. Ebben a részben is sziporkázott az író és megjelent Fenella, Vanetta és Porcelain. Szerintem a kreatív névadás  nagyon különlegessé tehet egy történetet. 

A regény eredeti címe A Red Herring
Without Mustard, ami utal a regényben
 megjelenő jellegzetes halszagra.

A megszokottaktól eltérően és érzékeltetve, hogy Flavia egyre jobban felnő a feladathoz a gyilkosságok egyre részletesebben, egyre véresebben jelennek meg a regényben. Flavia pedig felnőtteket megszégyenítően állja a sarat. A nyomozás mellett újra előtérbe kerül Flavia édesanyjának halála és az egész de Luce család egyre komolyabb problémákkal küzd a birtokuk, Buckshaw miatt. Az mindenképpen kimondható, hogy ez az eddigi legsötétebb történet, ugyanakkor távol áll attól, hogy félelmetes legyen. hiszen a 11 éves Flavia még mindig talpraesett, imádnivaló, egyszerűen übercuki. Az egyik kedvenc részemben (nyugi ezzel nem árulok el sokat) egy kisfiút nyalókával próbált lekenyerezni, mert a "régen elmúlt gyerekkorából" még tudta mivel kell a gyerekekre hatni. 

Azonban ez a regény nem jókor kopogtatott be hozzám, több, mint két hétig szenvedtem vele, mondhatni ezzel gyógyultam ki az "olvasós válságomból", ezért nem tudtam úgy értékelni, amennyire más hangulatban tehettem volna. A nyomozós résszel voltak a legnagyobb problémáim, vagyis főként azzal, hogy úgy éreztem Flavia csak járkál ide-oda a biciklijével, de nem halad előre. Az előzőektől eltérően pedig ebben a regényben nagyon sok volt az epizód a nyomozás közben, ami nem hogy lelkesített volna és a késleltetés miatt izgalmasabbá tett volna a történetet, hanem inkább csak idegesített. 

A régi, megszokott dolgok miatt szerintem még egy 2376. részt is el tudnék olvasni, de ha összevetjük az előzőekkel, akkor A jósnő kristálygömbje tetszett a legkevésbé.