Idén 46 könyvet olvastam el, ami a tavalyi 73-hoz képest hatalmas csökkenés. Azt pedig még borzasztóbbnak tartom, hogy összesen 70 könyvbe kezdtem bele, úgyhogy ez volt talán a legválogatósabb évem. Ugyanakkor megtanultam azt, hogy inkább olvassak kevesebbet, de azokhoz igazán legyen kedvem. Így 2015 kedvenceit tartalmazó listába az elolvasott könyvek kb. fele belekerült, mert mindegyiket annyira szerettem.
Az elolvasott könyvek közül 19 könyvtári, 5 e-book és 22 saját.
A várólistacsökkentést idén sem sikerült teljesítenem. Összesen egyet olvastam el a jelölt 24 könyv közül. A tavalyi évtől eltérően ezen kívül más kihíváson nem is vettem részt, tényleg teljesen spontán olvasásaim voltak a kötelezők mellett. Jövőre viszont újra megpróbálom a várólistacsökkentést, de semmi mást. Jó lenne már végre teljesíteni, mert nem olyan nagy ördöngösség. Vagy csak nem tűnik annak...
2015-ben ezzel együtt 53 bejegyzés került fel a blogra, ami azt is jelenti, hogy végül is a heti egy poszt, amihez mindig igyekeztem ragaszkodni (bár gyakorlatilag ez soha nem sikerült) az így vagy úgy, de teljesült.
Az 5 leglátogatottabb bejegyzés:
Ezen kívül még sok-sok számot említhetnék, amelyekkel igazából én magam sem foglalkozom, miért érdekelne akkor mást? De a szilveszteri ajándékomat, vagyis azt, hogy a blog Facebook oldala a mai napon elérte a 200 lájkolót, azt szeretném itt is megemlíteni és megköszönni. Amikor tavaly elindult az oldal még csak nem is reméltem, hogy egy év alatt sikerül ezt elérni.
A könyves dolgok és számok mellett az is elmondható, hogy eléggé kemény és eseménydús évem volt, talán az eddigi legizgalmasabb, szóval emiatt sem olvastam annyit. Az emberek hajlamosak a legapróbb rosszat is felfedezni a sok jó között. Bár nehéz volt az utóbbi pár hét, de rengeteg minden miatt hálás és büszke lehetek.
2015-ben:
- jogosítványt szereztem
- végre búcsút mondtam a fekete hajszínnek
- az év elején felfedeztem, hogy mennyire sokat tud adni az embernek a sport (nekem elsősorban a futás)
- elballagtam a gimiből
- egy hetet egyedül töltöttem a nyaralónkban, ami igazi feltöltődés volt
- leérettségiztem
- a barátnőimmel voltunk a Vad Fruttik születésnapi koncertjén
- régi álmaim egyszerre váltak valóra: a Hungaroring bejáratánál kaptam meg az sms-t, hogy felvettek a Károli pszichológia szakára
- a keresztszüleim esküvőjén koszorúslány voltam, végre nekem is lehetett hercegnős ruhám
- augusztus végén Pestre költöztem 3 barátnőmmel
- az egyetem mellett elkezdtem dolgozni
- sokkal önállóbbá váltam, amit nagy nehézségek kísértek és fognak még kísérni...
- fejlődött a főzőtudományom köszönhetően az önálló életnek
- rengeteg jó könyvet olvastam
- rengeteg jó filmet láttam
- és szinte minden hétvégén új sütireceptet próbáltam ki
- megtanultam szeretni az új otthonomat és még jobban megszerettem az új családomat, ugyanakkor megtanultam értékelni az igazi otthonomat és az igazi családomat
Remélem a következő évben is hasonlóan hosszú listát írhatok majd és kívánom, hogy a tiétek is ilyen legyen. A blog ezerrel robog tovább, még akkor is, ha néha kicsit lefékez majd. Boldog új évet kívánok minden kedves látogatónak! Holnap már jövök is egy újabb poszttal.
Boldog új évet! :)
VálaszTörlésÚgy tűnik sok izgalmas dolog történt veled 2015-ben!
Sok sikert idén a VCS-hez, tök jó, hogy nem megy el tőle a kedved! :D
A blogra pedig jövök idén is olvasgatni. :)
Köszönöm! Most nagyon motivált vagyok a vcs-t illetően, remélem kitart egész évben. :D Örülök, ha jössz, én megyek hozzád. ;)
TörlésNagyon változatos és embert próbáló éved volt! Sok sikert kívánok az idei évre is, és sok jó olvasmányt (és igen a kevesebb néha több!) :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
Törlés