Egy különleges fantasy, disztópia egy magyar írónő tollából, gyönyörű borítóval.
Nagyon régóta szerettem volna már az írónőtől olvasni, de nem az első megjelent regényével a Bábel fiaival kezdtem, hanem a Horgonyhellyel, mert ennek a témája jobban tetszett. Mindig csodáltam azokat az írókat, akik ilyen ötletes, egyedülálló történetet találnak ki, de fontosnak tartom, hogy jól is valósítsák azt meg. Az én szememben nem volt annyira komplex a dolog, de nagyon szerettem olvasni a Horgonyhelyet.
A Horgonyhely egy olyan világban játszódik, ahol a szabadság a legnagyobb érték. Mindenkinek megvan a saját horgonyhelye, vagyis egy adott terület, amelyet nem hagyat el, különben életét veszti. A vándorlás csak a terhes nők kiváltsága, így ezt a világot a nők uralják, a férfiak alacsonyrendűbbek a nőknél, hiszen nekik sohasem adatik meg a vándorlás ajándéka. A történetben három szereplőn van a hangsúly, akik mind a megoldást keresik saját, illetve az egész emberiség problémáira. Vazil, a hajós könyvkereskedő és tudós a férfiak szabadságáért küzd és szeretné megfejteni a vándorlás titkát. A lánya, a még kamasz Helga, aki szintén a tengerhez van kötve, apja tiltása ellenére igazi nővé szeretne válni és közben minden kikötésükkor eltűnt édesanyját keresi. Lars pedig, egy a feleségének alárendelt férfi, nem tudományos választ keres, hanem egy ősi, a földdel való kapcsolatban reméli a felszabadítás titkát.
Szerintem ez a történet még a műfajt kevésbé kedvelőknek is felkelti az érdeklődését, különösen mert talán egy kicsit metaforája a mostani világnak, amikor a nők egyre csak megerősödnek, a férfiak pedig kezdenek elpuhulni (tisztelet a kivételnek). A világ, amiben a Horgonyhely játszódik kicsit fantasy, kicsit disztópia, de mindenképpen a középkor sötétségéhez tudnám hasonlítani a hangulatát. A történet alapgondolata szerintem zseniális, a hozzá kapcsolódó világot viszont nem sikerült hozzá tökéletesen megteremteni. Kezdettől fogva úgy éreztem, hogy csak belecsöppentem valahova, ahol ezerrel történnek a dolgok, de mégsem tudtam meg hol vagyok. Én szeretem azt, amikor el van nyújtva a történet és minden kis apró titkot megismerünk, ha nem az elején, akkor oldalról oldalra. A Horgonyhelyben ezt nagyon hiányoltam. A másik, ami miatt nem szerettem bele teljesen a regénybe, az a szereplők kidolgozatlansága. Szimpatizáltam ugyan mindegyik főszereplővel, mert jól át lehetett érezni a problémáikat, viszont mint személyiségek hiányoltam belőlük a mélységet.
Ugyanakkor ahogy száguldott a történet, én is úgy száguldottam vele. Vártam a konfliktusokat és végül a megoldást, ami kellően megrázott. A végére egy nagyon szívfájdító, szinte tragikus és kicsit még talán groteszk történet is lett belőle.
Lehet, hogy lesz folytatása? Bár nem ötcsillagos nálam a könyv, de biztosan elolvasnám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése