Megjelent nálunk egy újabb Irvin D. Yalom könyv és természetesen le is csaptam rá. A Terápiás hazugságokkal a pszichiáter-író ismét bebizonyította, hogy a "beszélgetős kúrákon"alapuló történetek mennyire le tudják kötni az embert.
"Tudja, azt mondják, a terápia célja az, hogy a páciens saját maga apjává és anyjává váljon. Azt hiszem valami hasonlót el lehet mondani a szupervízióról is. A cél az, hogy az ember saját maga szupervizorává váljon. (...)"
A Terápiás hazugságok két pszichoanalitikus összefonódó története. Ernesté az érzékeny, szabályokat áthágó ex pszichofarmakológusé és Mashallé, az ő konvencionális, nagyravágyó szupervizoráé. Ahogyan tulajdonságaikban hatalmas ellentétek, úgy a terápiájukban is teljesen máshogyan járnak el. A történet fő témája is ez. Mennyire kerüljünk közel a kliensünkhöz? Mennyire ragaszkodjunk a szabályokhoz? Mennyiben hihetünk annak, hogy minden embernek személyre szabott terápiára van szüksége?
Én lubickoltam olvasás közben, mert annyira életszerűen mutatta meg és hozta közel ezeket a témákat. Szerintem mindenkinek érdekes lehet, aki segítő szakmában tevékenykedik/fog tevékenykedni. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy nem lehet unalmas annak sem, aki csak kíváncsi laikusként kezdi el ezt a regényt vagy Yalom bármelyik másik könyvét. A haladás megint a fejekben és a tökéletesen megfogalmazott mondatokban történik elsősorban, nem pedig a cselekvések szintjén, de az a csodálatos benne, hogy még így is képes lekötni az olvasót.
Az eltérő terápiás módszerek mellett azonban helyet kap a regényben egy olyan szaftos téma is, mint a pszichoanalitikusok és a szexuális zaklatás, illetve a kliensek bosszúvágya is. És azon elgondolkodtatok már, hogy mi történik, ha egy elismert és büszke pszichiáternek van szüksége terápiára? Kihez fog fordulni?
Minden ízében különleges regény a Terápiás hazugságok. Amennyire vaskos, én annyira gyorsan haladtam vele és még mindig nem lett elegem a Yalom-könyvekből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése