Anna Gavalda, francia írónőre két éve bukkantam rá és abban az évben el is olvastam három könyvét. Az Együtt lehetnénk lett az egyik kedvenc regényem és az írónőben megtaláltam azt a személyt, akire azt mondtam "úgy szeretnék írni, mint ő". Aztán eltelt majdnem két év és a várólista csökkentés hatására előkerült a mumus könyve, a Vigaszág, amivel sok éve hadakozom már.
"- Hihetetlen - vetette oda Kate-nek -, hogy magával mindenből történet lesz, és mindegyik történet szép.
- De hát minden történet, Charles... Abszolút minden, és mindenki életében... csak az a baj, hogy az ember soha nem talál senkit, aki meghallgassa..."
A Vigaszágat anyukám könyvespolcáról csentem el már ezer éve. Nem tudtam miről szól, nem tudtam miért vonz annyira. Elkezdtem olvasni és még akkor sem értettem, hogy mi ez, hadakoztam a történettel, a folyamatos váltogatással múlt és jelen között. Végül olyan 70-80 oldal után hagytam abba. Aztán eltelt sok év, kicsit felnőttem, kicsit még gyermekibb vagyok, mint ezelőtt és megint jött a Vigaszág.
Charles Balanda, a negyvenhét éves párizsi építész állandóan utazik a munkája miatt, nem sok időt tölt a feleségével és a nevelt lányával, semmi boldogság nincs az életében. Egy napon a családi ünneplés közepette rátalál egy neki címzett levélre, amiben csak ennyi áll "Anouk meghalt.". Ez a két szó feje tetejére állítja számára világot, felelevenedik a gyermekkora. A régi barátja Alexis és annak édesanyja, Anouk. Charles hirtelen felfedezi, hogy milyen boldogtalan életet él, tele lezáratlan kapcsolatokkal és végre elindul önmaga felé.
A téma nem túl egyedi. Adott a főszereplő, aki eddig nem azt az életet élte, amit szeretett volna. Először szenved, aztán végre elkezd tenni valamit a boldogulásáért. Csak annyi a különbség, hogy ezt a történetet Anna Gavalda írta, beleszőve Párizst, a francia vidéket, az építészetet és igazán emberi karaktereket teremtett. Annyira szeretem, hogy az írónő regényeiben minden olyan színes-szagos, még a tárgyaknak is személyisége van. Emellett pedig minden ember küzd valamiért vagy valami ellen. Charles azért, hogy megbocsásson önmagának, hogy jóvátegye a múltat és ezáltal boldogabbá a jövőt. Ott van még két csodás nő is, akik a megbocsátást és a reményt képviselik. Nagyon jól tudtam velük azonosulni, kicsit a példaképeimmé váltak. Igen, ott van Charles a főszereplő, de a Vigaszágban kicsit mindenki főszereplő, kicsit mindenki megváltja a világot.
Az első 100 oldalon most is küzdöttem vele, sőt talán az utolsó 100-on is, mert úgy érzem túl lett írva, de nem tudtam neki ellenállni. Úgy lett a Vigaszág a kedvenc könyvem, hogy nem fogok rá 5 csillagot adni. Amit igazán szeretsz, annak ismered a hibáit is. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése