Nem sok könyvet szoktam vásárlásra előjegyezni, de Szentesi Éva kivétel. Nagyon tetszett az előző két könyve is és már alig vártam, hogy olvashassam a harmadikat. Nagyon szeretem az írói stílusát és egy igazán hiteles személyiségnek tartom, ami a Pedig olyan szépen életekből is sugárzott.
Fülszöveg: Nyilánszki Mari hétéves. Egy Tisza-menti kisvárosban él, fullasztó, szeretet nélküli közegben. Kopogós cipőről, Barbie babáról és arról álmodozik, hogy az anyukája, amikor nagy ritkán hozzá szól egyáltalán, ne úgy szólítsa, hogy "Mari, fiam". Nem csoda hát, hogy amint tud, elmenekül otthonról. Önmagát és a boldogságot keresi, de vajon képes-e a boldogságra az, akit olyan hosszú ideig csak boldogtalanság vett körül?
Szentesi Éva író, rákellenes aktivista, a WMN.hu magazin főmunkatársa. Hamvaimból című könyvében őszintén és tabuk nélkül írt rákos megbetegedéséről. Első novelláskötete, a Kardos Margit disszidál 2017-ben jelent meg.
*
Apró, de jelentőségteljes momentumok egy olyan lány életéből, akit sohasem szerettek igazán.
Így tudnám a legjobban jellemezni ezt a rövidke kis könyvet, ahol új értelmet nyer a rövidség. Lehet, hogy belefelejtkezel, nagyon tetszik, szeretnéd, ha még legalább 300 oldalon át tartana, aztán mélyebben átgondolod és úgy érzed elég volt ebből ennyi is. Nagyon tömény történet.
Nyilánszki Mari életét ismerhetjük meg jó néhány képben, hol hónapokat, hol éveket ugrunk és mindig megállunk azoknál a pillanatoknál, amelyek a legnagyobb hatással voltak rá, még akkor is, ha éppen csak apró dolgokról van szó. A történet a gyermekkorában kezdődik, ami nagyon meghatározó mindenkinek, Marinak pedig mindenképpen. A kislány hatalmas boldogtalanságban él és már igazán fiatalon az foglalkoztatja, hogy kitörjön belőle, el abból a környezetből, el a mérgező családjától. Szüntelenül keresi, és sokszor úgy érzi megtalálta az útját, aztán elakad, nem jobbra, hanem balra fordul, és elindul egy teljesen másik úton. Mert ilyen az élet és ilyen Mari élete is.
Nyilánszki Mari életét ismerhetjük meg jó néhány képben, hol hónapokat, hol éveket ugrunk és mindig megállunk azoknál a pillanatoknál, amelyek a legnagyobb hatással voltak rá, még akkor is, ha éppen csak apró dolgokról van szó. A történet a gyermekkorában kezdődik, ami nagyon meghatározó mindenkinek, Marinak pedig mindenképpen. A kislány hatalmas boldogtalanságban él és már igazán fiatalon az foglalkoztatja, hogy kitörjön belőle, el abból a környezetből, el a mérgező családjától. Szüntelenül keresi, és sokszor úgy érzi megtalálta az útját, aztán elakad, nem jobbra, hanem balra fordul, és elindul egy teljesen másik úton. Mert ilyen az élet és ilyen Mari élete is.
De ez a kisregény hiába a boldogság kereséséről szól, inkább mégis antiboldogság regénynek mondanám, egy borzasztóan nyomasztó történetnek, ami magához szíjaz, mert hiszel benne, hogy elérhető a szép élet, hogy mindenkit szeret valaki, hogy mindenki lehet boldog.
Egy nap se kellett, hogy elolvassam. Teljesen lekötött, nyomasztó volt, de izgalmas és rengeteg alapvető igazságot kimondott benne az írónő. Úgy éreztem, hogy nagyon "magyar", nagyon igazi, realisztikus Mari története már anélkül is, hogy később a mai közélet is megjelent benne (nagyon ötletesen egyébként!). Jó volt érte szorítani, hogy sikerüljön neki, hogy összejöjjön neki az élet.
Igen, mikor befejeztem úgy éreztem, hogy bár tovább tartott volna vagy lenne folytatása, de pont ilyen tömören, röviden volt igazi élmény. Mert egy olyan lányról szólt, aki lehet épp tegnap szemben ült velem a buszon, vagy tegnapelőtt a villamoson...
Szentesi Éva más könyveiről írtam:
