Fülszöveg: Anima lakói szerint a tárgyaknak lelkük van, különös adottságaik révén pedig kommunikálni is tudnak velük. Ujjaik alatt összeforr minden, ami szakadt vagy törött, érintésük nyomán feltárul a tárgyak és használóik múltja is. Ophélie azonban nem csak ezért különleges: briliáns ügyességgel közlekedik a tükrökön keresztül.
Békés hétköznapjainak azonban a Matrónák döntése vet véget: el kell hagynia otthonát, férjéül pedig a megmaradt világ legrosszabb hírű Sarkáról származó, gyűlölt és rettegett kincstárnokot, Thornt szánják. De vajon miért éppen őt?
Új otthonában a Délibábosok trükkjeinek köszönhetően semmi sem az, aminek látszik. A lánynak az állandó káprázattal és a Sárkányokkal is meg kell küzdenie: a Légvár az a hely, ahol az ember a saját gondolataiban sem lelhet biztonságra. Ophélie ráébred, hogy a Légvár nemzetségei hatalmi harcának közepébe csöppent. Hogy megmeneküljön, álruhát ölt…
Történet egy felejthetetlen hősnőről egy részletgazdag és izgalmas világban, tele cselszövéssel és meglepetéssel.
Christelle Dabos trilógiájának első kötete számos irodalmi díjat nyert, és a legnagyobb francia kiadó, a Gallimard első könyveseknek járó elismerését is magáénak tudhatja.
***
Nagyon nehéz úgy írni egy könyvről, hogy hiába fejezted be már több napja, de még mindig teljesen a hatása alatt vagy és vizsgák ide vagy oda, de egyszerűen csak akarod a második részt.
Sok jót olvastam A tél jegyeseiről, neves díjakat is nyert, de valamiért mégsem mozgatott meg annyira. Aztán a könyvtárban csak úgy megláttam és gondoltam kikölcsönzöm, maximum majd elolvasás nélkül visszaviszem. Aztán az lett a dologból, hogy most úgy rajongok, mint ezelőtt tíz évvel ezelőtt utoljára.
Christelle Dabos egy hihetetlenül színes, változatos fantáziavilágot alkotott, amiben persze visszaköszön sok elem más regényekből, filmekből, de ez valahogy nem szúr szemet és egyedülállónak tűnik. Ott van Anima, Ophélie szülőhazája, ahol a tárgyaknak, helyeknek lelke van és sokan képesek a tükrökön keresztül közlekedni. Minden lakónak megvan a saját feladata, Ophélie például egy múzeumnak vezetője, különleges képességének, a tárgyak olvasásának köszönhetően. Anima úgy tűnik nekem, mint egy aranyos kisváros vagy szomszédság, ahol mindenki ismer mindenkit, mindenki próbál jó viszonyt ápolni a másikkal és emellett a társadalomnak hasznos tagjává válni. Ezzel ellentétben ott van a Sark, ahová Ophélie-nek muszáj elköltöznie leendő férje, Thorn miatt. A Sarkon az erő, a hatalom, a viszály irányít. Így a két főszereplő is olyan, mint tűz és víz.
Ophélie és Thorn engem Bellára és Edward-ra emlékeztet a Twiligh-ból, Ophélie látszólag visszahúzódó, de belül határozott, kitartó és nagyon makacs tud lenni. Thorn pedig igazi hidegszívű , rejtélyes férfinek tűnik, aki nem tud szeretni. Mégis több van a két szereplő mögött, a kapcsolatuknak igazi dinamikája van, élvezet olvasni a évődésüket. De mellettük rengeteg különleges, izgalmas szereplő van, akiket szintén csak apránként ismerhetünk meg.
Maga a történet érezhetően lassú folyású, részletes minden leírás, történés, de egyáltalán nem untam, gyorsan tudtam vele haladni.
A tél jegyesei olyat adott nekem, amit már rég kaptam regénytől, egy új, változatos fantáziavilágot, ahol szívesen kipróbálnám az életet, szerethető karaktereket és egy izgalmas történtet, aminek már alig várom a folytatását.
Néhány "intimebb" rész miatt én 14 éves kor felett ajánlanám, de onnantól kezdve bármikor, bárkinek, aki egy szuper fantasy-t akar olvasni. Vigyázat, addiktív!
Christelle Dabos egy hihetetlenül színes, változatos fantáziavilágot alkotott, amiben persze visszaköszön sok elem más regényekből, filmekből, de ez valahogy nem szúr szemet és egyedülállónak tűnik. Ott van Anima, Ophélie szülőhazája, ahol a tárgyaknak, helyeknek lelke van és sokan képesek a tükrökön keresztül közlekedni. Minden lakónak megvan a saját feladata, Ophélie például egy múzeumnak vezetője, különleges képességének, a tárgyak olvasásának köszönhetően. Anima úgy tűnik nekem, mint egy aranyos kisváros vagy szomszédság, ahol mindenki ismer mindenkit, mindenki próbál jó viszonyt ápolni a másikkal és emellett a társadalomnak hasznos tagjává válni. Ezzel ellentétben ott van a Sark, ahová Ophélie-nek muszáj elköltöznie leendő férje, Thorn miatt. A Sarkon az erő, a hatalom, a viszály irányít. Így a két főszereplő is olyan, mint tűz és víz.
Ophélie és Thorn engem Bellára és Edward-ra emlékeztet a Twiligh-ból, Ophélie látszólag visszahúzódó, de belül határozott, kitartó és nagyon makacs tud lenni. Thorn pedig igazi hidegszívű , rejtélyes férfinek tűnik, aki nem tud szeretni. Mégis több van a két szereplő mögött, a kapcsolatuknak igazi dinamikája van, élvezet olvasni a évődésüket. De mellettük rengeteg különleges, izgalmas szereplő van, akiket szintén csak apránként ismerhetünk meg.
Maga a történet érezhetően lassú folyású, részletes minden leírás, történés, de egyáltalán nem untam, gyorsan tudtam vele haladni.
A tél jegyesei olyat adott nekem, amit már rég kaptam regénytől, egy új, változatos fantáziavilágot, ahol szívesen kipróbálnám az életet, szerethető karaktereket és egy izgalmas történtet, aminek már alig várom a folytatását.
Néhány "intimebb" rész miatt én 14 éves kor felett ajánlanám, de onnantól kezdve bármikor, bárkinek, aki egy szuper fantasy-t akar olvasni. Vigyázat, addiktív!
***
A második rész már megjelent Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban címmel!
Most olvastam csak el a bejegyzésed, és tök jó hogy téged is ugyanúgy bevonzott mint engem :D (Most kommenteltem az én bejegyzésemnél, hogy nem bírtam magammal, ma megvettem a 2. részt :D)
VálaszTörlésLáttam instán, helyes! :D
VálaszTörlés