Nálam a január most már negyedik éve a vizsgákról szól, de ilyenkor még nagyobb kedvem van olvasni (mily meglepő!), a vizsgák után pedig jön az olvasási válság a hirtelen megnőtt szabadidő miatt.
Januári olvasmányok
Négy könyvet olvastam el ebben a hónapban, vegyes témában. Volt fantasy, pszichológia-ezotéria, egy kis egészséges életmód és egy vcs-s könyv is. Ezen kívül belekezdtem A hableány és Mrs. Hancock-ba, ami lassan indult, de most már, hogy a felénél járok, nagyon tetszik.
Joel Fuhrman: Vége a cukorbetegségnek
Giulia Enders: Bélügyek (vcs)
Két könyvről írtam külön bejegyzést, a másik kettőről pedig majd egy közös posztot fogok írni egy még tavaly olvasott könyvvel együtt.
Januári beszerzések
Nem volt annyira könyvekben szegény ez a hónap, mint terveztem. Összesen öt könyvet vettem, a két Yalom könyvet a Libri 1+50% akciójában. Apránként majd szeretném beszerezni az összes magyarul megjelent könyvét, mert újraolvasós nálam eddig minden darab. A másik három könyv egy ideje már kívánságlistás volt nálam, egy kis szépirodalom, egy kis pszichológia és egy kis életmód.
Imogen Hermes Gowar: A hableány és Mrs. Hancock
Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors
Csiszár Miklós - Nora Igloi Syversen: Női igazságok
Irvin D. Yalom: A Spinoza-probléma
Irvin D. Yalom: Szemben a nappal
Nektek hogyan telt a január? :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése