Bár még csak augusztus eleje van, de már 4 darabbal nőtt a könyveim száma. A 21. század Kiadótól rendeltem 3 könyvet és egyet pedig ajándékba kaptam a rendelés mellé. Az egyik könyv a 4 közül, Mucha Dorka - első könyves író - Puncs című kisregénye, amiről nagyon sokat hallani mostanában. Vannak akik nagyon dicsérik, még mások nem igazán tudják hova tenni ezt a regényt.
A Puncs röviden egy egyetemista lány és a családos tanárának viszonyáról szól, de sokkal inkább egy korkép, vagy kórkép, ami a mai fiatalok cseppet sem instakompatibilis életét akarja bemutatni.
Már az elején bevallom, hogy én sem tudtam hova tenni ezt a regényt. Úgy gondolom, hogy értettem, hogy eljutott hozzám a mondanivalója, de nem tudom azt mondani, hogy tetszett, ami valószínűleg nem is probléma, mert a Puncs nagyon kemény témákat feszeget.
Dorka stílusa nyers és lényegretörő, emiatt és a téma miatt is engem sokszor Szentesi Éva Pedig olyan szépen éltek című kisregényére emlékeztetett, ami a tavalyi év egyik nagy kedvence volt nálam.
Rengeteg mai probléma megjelenik ebben a tényleg nagyon rövid történetben, kezdve az elégedetlenséggel, boldogtalansággal, egzisztenciális gondokkal és folytatva a mentális betegségekkel, a családi mintákkal, a kapunyitási pánikkal. Végig úgy éreztem, hogy csak a felszínt kapargatjuk mindenben, hogy túl sok mindent akar egybesűríteni a szerző. Például már az elején kiderül, hogy a főszereplő lány kényszerbeteg, de nagyon keveset tudunk meg arról, hogy hogyan alakult ez ki nála, milyen ezzel együtt élni, stb. Illetve van egy hosszabb gondolat, a mai tizen-huszonévesekről, akik a social médiában élik az életüket, de senki sem kérdezi meg tőlük, hogy hogyan érzik magukat valójában. Ezután csak azt éreztem, hogy igen, sajnos ez így van, de mélyebb gondolatmagvakat nem ültetett el bennem.
Egy gondolat viszont nagyon megragadt bennem a bársonyról, ami végül többször is megjelent a történetben:
"-Tudod mi bajom a bársonnyal? - Nem tudom, hogy sikerül-e, de megpróbálok neki elmondani valamit. - Az, hogy ha hozzáérsz, akkor nyoma marad. Akármit csinálsz benne, marad rajta egy sáv, ami arra emlékeztet, hogy ott ki ért hozzád vagy te mihez értél hozzá. Tényleg, még leülni sem tudsz normálisan. Nézd meg, ha most elveszed a kezed, akkor ott marad minden ujjadnak a nyoma.
- És ez baj?
- Nem tudom. Mármint nem zavar, csak van bennem egy hang, ami azt mondja, hogy azonnal simítsam el, tüntessem el, nehogy más is meglássa."
Aztán a blogbejegyzéshez próbáltam összegezni, hogy mi is maradt meg nekem a Puncsból és felötlött bennem, hogy mi van, ha ez a felszínesség mindannyiunk felszínessége? Hogy lehet mi is ugyanúgy fuldoklunk, mint a történet szereplői, és eszünkbe sem jut, hogy kiemelkedjünk a vízből? És onnantól kezdve elkezdtem várni, hogy Mucha Dorka írjon még sok könyvet.
Értékelés:
3,5/5
Fülszöveg
A lakótársamat Amarillának hívják, az albérlet a Nyugati közelében van. Elvileg bejárok egyetemre, de nem tudom, mi lesz ebből az egészből. Bálint normális, de nem akarok járni vele. Múltkor vizsgáztam egy tanárnál, aki jó pasi és történt valami furcsa. Adott egy cetlit is, rajta a telefonszámával, de ezt még senkinek nem mondtam. Most nem tudom, hogy legyen…
„Az utóbbi évek egyik legerősebb debütálása.” – Totth Benedek
„Újszerű, szókimondó, bátor.” – Péterfy Gergely
„Pimasz és pontos mondatok, édeskés keserűség, öröknek látszó, mégis minden pillanatban elmúló kamaszság: ilyen (is) a Mucha Dorka próza. Nem érdemes elkerülni.” – Grecsó Krisztián
Megjelent a 21. század Kiadónál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése