Lohonyai Dóra és gyermekeinek indiai kalandjairól pár hónapja olvastam először a
Marie Claire-ben és már akkor hihetetlennek találtam, hogy valaki olyan bátor legyen, mint ez a nő. Három gyermeke közül ketten autisták, így anyaként hatalmas felelősség hárul rá. Mindent kipróbáltak már a gyermekeivel, ami segíthetné a fejlődésüket és tavaly ősszel még Indiába is elutaztak, hogy egy guru segítségét kérjék. Ebből először
blog született, majd ez a könyv.
Engem több ponton is érdekelt ez a történet. Nagyon vonz az indiai kultúra, egyre többet foglalkoztat az anyaság kérdése és mindig is különlegesnek gondoltam azokat az embereket, akik valamiben eltérnek az átlagtól. Így nagyon örültem, amikor a Publio Kiadó megkeresett, hogy elolvasnám-e ezt a könyvet.
A Karmaváltás egy útinapló vagy memoár a család Bangalore-ban töltött közel fél évéről, amikor szinte mindennap gyógyításra járták, de közben igazi indiaiakká is váltak. Ahogy elkezdtem a könyvet, úgy éreztem, hogy ez a napló túl sok minden akar lenni, ahogy az alcímben is olvasható, szólni akar Indiáról, a megküzdésről, az autizmusról, de az elején inkább csak Indiáról szólt. Egy idő után viszont hozzákapcsolódott, hogy milyen nehézségeik vannak a beilleszkedéssel és, hogy egyáltalán milyen autista gyermekekkel nemcsak egy teljesen más kultúrában, hanem egy átlagos hétköznapon az élet.
Én nagyon élveztem olvasni ezt a rendhagyó naplót, minden abszurd, vicces és szívszorító pillanatával együtt. Minden "témából" kaptam elengendő olvasnivalót. Mivel nagyon szeretek főzni és az indiai ételek nagy kedvenceim (mint kiderült abban hasonlítok is rájuk, hogy én is képes vagyok bármiből curry-t készíteni), így örültem a gasztronómiai kalandoknak, és annak is, hogy nemcsak Bangalore-t fedezhettem fel a családdal, hanem India több más részét is.
Ami különösen tetszett, hogy úgy éreztem a szerző nem szépített semmit, ugyanúgy megjelentek az életük árnyoldalai és az indiai élet nehézségei is. Olyannyira, hogy bár tényleg nagyon érdekel az indiai kultúra, de kicsit elment a kedvem a jövőbeli odautazástól, mert az olvasottak alapján nem érzem magam elég talpraesettnek hozzá.
Mivel én abszolút nyitott vagyok a "spirituális" dolgok iránt, nem kérdőjeleztem meg, hogy egy anya, akinek van lehetősége rá, miért viszi el egy indiai guruhoz az autista gyermekeit. Ami inkább ott lógott nálam végig a levegőben azaz elfogadás kérdése, ami borzasztó nehéznek tűnik külső szemlélőként is. De nem éreztem, hogy a szerző bármikor is igazán kétségbe lett volna esve, hogy ő szentül hitt a gyógyulás lehetségességében, ő csak nem adta fel, ami nem az elfogadás ellentéte.
Ajánlom ezt a könyvet szemléletformáláshoz, de olvassátok nyitott szívvel és elmével.
Értékelés:
4/5
Fülszöveg
Hogyan lehet anyaként gyermekeink gyógyíthatatlan állapotát elfogadni, mégis mindent elkövetni a megoldásáért? Hogyan lehet a komfortzónánkból könnyedén kilépni egy ismeretlen, jobb jövő ígéretéért? Mik az igaz hit és remény dimenziói egy olyan világban, ahol egyedül vagyunk a megoldhatatlan nehézségeinkkel? Hogyan lehet minden helyzetből a legtöbbet kihozni, bármi legyen is az, és a kilátástalan helyzetek ellenére is az élet napos oldalán maradni? Erről, a bátorságról és indiai életükről szól ez a személyes történet. A mindenre elszánt anya három gyerekével egyedül nekivágott az ismeretlennek: egy korábban fehér embereket nem fogadó, jó hírű dél-indiai guruhoz utazott, aki azt ígérte, karmaváltással mulasztja el a gyógyíthatatlant, két gyermeke autizmusát, értelmi fogyatékosságát, Tourette-szindrómáját és figyelemzavarát. Sokaknak erőt, reményt és inspirációt adó, hol megnevettető, hol megríkató, mélyen őszinte történet ez, melyből nemcsak az autizmussal való mindennapos együttélés nehézségeibe pillanthatunk be humorral, hanem a dél-indiai életbe is. A színes-szagos India szinte életre kel a történetet olvasván, és megtudhatjuk, milyen nőként egyedül egy teljesen más, számunkra egzotikus világban helytállni.
