Ahogyan a Decemberi olvasmányterves listánál is írtam, idén magamhoz képest extra sok, összesen három karácsonyos könyvvel készülök az ünnepekre. Ezek közül az egyik Josie Silver szórakoztató, romantikus regénye az Egy decemberi nap, ami idén csodás új borítóval jelent meg a 21. Század Kiadónál. Bár az előző is nagyon aranyos volt.
Pár nappal karácsony előtt Nagy-Britannia fővárosában, Londonban egy buszon ülő fiatal lány, Laurie meglát egy fiatal fiút, Jack-et a megállóban, akibe első látásra beleszeret. Egy évig keresi a fiút, egészen a barátnőjével, Sarah-val közös szervezésű karácsonyi buliig, ahol Sarah bemutatja neki új párját. Így indul egy csodaszép történet szerelemről és barátságról, némi ünnepi hangulatttal fűszerezve.
Ebben az alaptörténetben tényleg megvan minden, ami egy bestseller regényhez vagy egy ikonikus romantikus filmhez kell. Vagyis mondhatni klisés a sztori, de jó rendezéssel és szereposztással sokan szeretni fogják. Én úgy olvastam ezt a könyvet, mintha filmet néznek. Pörgős, könnyen olvasható volt végig és bár tényleg lehet sejteni, hogy mi lesz a befejezés, de ritka alkalmak egyikeként éppenhogy le tudtam szállni a megfelelő megállóban a villamosról, annyira lekötött a sztori.
A történetmesélés váltott szemszögű, Laurie és Jack elbeszélése váltakozik. Bajban szoktam lenni az
ilyen felépítésű regényekkel, mert legtöbbször vissza kell lapoznom, hogy éppen kinek a szemszögében is járok, de szerencsére ez itt kevésszer fordult elő. A főbb karakterek elég jól ki vannak dolgozva, mindenkinek vannak egyedi vonásai és szerintem abszolút szerethetőek a néhány ellenszenves tulajdonságukkal együtt is. Emellett sok pluszt adott számomra, hogy Laurie és Sarah barátsága ennyire erősen hatással volt a történet alakulására. Az ő kapcsolatukkal mélyebb érzelmi rétegeket jelenített meg az írónő, ami szintén jót tett a történet kiszámíthatóságának. És ide tartozik még a helyszín is, London, ami tökéletes hely egy romantikus karácsonyi sztorihoz. Olvasás közben kicsit keveselltem az igazán ünnepi részeket, de visszagondolva pont elég volt benne.
Egy dolog zavart egyedül, hogy szerintem az írónő elég alkoholfüggőnek tűntette fel a főszereplőit, vagyis a nehezebb szituációkkal majdnem mindig az alkohol segítségével küzdöttek meg. Sokszor az vitte előre a sztorit, hogy a szereplők többet ittak a kelleténél és kimondták azt, amitől egyébként féltek. Nem ítélem el az alkoholfogyasztást, csak úgy érzem, hogy ebben a regényben ez túl nagy segítő eszköz volt az írónő kezében és félek, hogy ezzel túlságosan normálizálja a jelenséget.
Az előbb említett "túlkapást" leszámítva az Egy decemberi nap egy nagyon jó karácsonyra hangoló olvasmány lehet, hiszen sokan érzékenyebbek vagyunk ilyenkor, jobban vágyunk a szeretetre és a csodákra, amit ez a történet maximálisan megadhat. Én is megkönnyeztem kicsit a végét.
Értékelés: 4/5
Megjelent a 21. Század Kiadónál.
"Két ember, tíz esély. Egy feledhetetlen szerelem története, amely milliók szívét rabolta el.
Laurie szinte biztos benne, hogy csak a filmekben létezik a „szerelem első látásra”. De egy havas decemberi napon buszra száll, a bepárásodott üvegen át meglát egy férfit, és rögtön tudja, hogy ő az igazi. Egy varázslatos pillanatra összekapcsolódik a tekintetük… aztán a busz továbbhajt.
Laurie úgy érzi, meg van írva a csillagokban, hogy viszont kell látniuk egymást, ezért a következő évet azzal tölti, hogy London minden buszmegállóját és kávézóját tűvé teszi a férfi után. De nem sikerül időben megtalálnia. Egy karácsonyi bulin találkoznak újra – Laurie legjobb barátnője, Sarah boldogan mutatja be Laurie-nak az új pasiját… Ő az. A férfi, akit a busz ablakából látott.
Aztán eltelik újabb tíz év, és ezalatt Laurie, Sarah és Jack sorsa barátság, kihagyott lehetőségek, és szívfájdalmak háromszögében rendeződik újra.
Szívet melengető, derűs, megindító szerelmi történet, amelyet egyszerűen nem lehet letenni.
A sors megmagyarázhatatlan fintorai a boldogsághoz vezető úton."
Idén jelent meg magyar nyelven az írónő másik romantikus regénye is, a Lydia Bird két élete. A borítója nagyon aranyos és a történet is hasonlóan jónak tűnik, mint az előző könyvnek.
Megerősítettél, hogy erre még én is sort kerítsek idén! :))
VálaszTörlés