Az egyik idei könyves célom, hogy több kortárs magyar szerzőtől olvassak, így örömmel mondtam igent Mezei Petra újdonsült írónőnek, hogy elolvasom a Maxim Kiadó Dream Válogatásában megjelent könyvét.
A fülszöveget elolvasva nem igazán állt össze, hogy miről is akar szólni ez a regény, legalábbis túl összetettnek tűnt, és végül azzal fogott meg, hogy egy erős női karakter a főszereplő. Általában az ilyen felütéssel kezdődő történetek bejönnek nekem, bár egyre szélesebb a választék, nem tudom őket megunni. Valószínűleg mások sem nagyon.
A Mint a homokszemek egy Budapesten játszódó krimi, aminek egy fiatal kárszakértő lány, Alex a főszereplője. A cselekmény pedig egy bankfiók sorozatos hajnali riasztásai köré szerveződik. Vajon a tulajdonos akar nyerészkedni a kártérítésen vagy valami cseles betörővel van dolga Alexnak és a rendőröknek? És ha az utóbbi, akkor mégis ki lehet az? Számomra nagyon ígéretesnek tűnt ez az alapsztori, ezt pedig megspékelte az írónő a főszereplő titokzatos múltjával és egy romantikus szállal is.
A köny kicsit több, mint 300 oldal, gyorsan is tudtam vele haladni, bár az elején úgy éreztem, hogy az egyébként hétköznapi szóhasználat mellé sokszor benyom az írónő egy nem odaillő, szépirodalmibb kifejezést és ez eléggé zavart, nem találtam értelmét. Aztán ez a történet előrehaladtával vagy eltűnt vagy én szoktam hozzá a stílushoz, de egyre gördülékenyebb lett a szöveg. Féltem, hogy egy ilyen rövid könyvbe, hogy lehet ennyi cselekményt belezsúfolni, de ez zsúfolás nélkül sikerült. Mindenből kaptam egy kicsit és ez pont elég volt, hogy egy folyamatos feszültségi szintet fenntartson a sztori végéig. Nem akart túl sok lenni, számomra nem volt nagy katarzis a végén, amikor kiderült ki a rosszfiú, de jó volt, elég volt. Úgy emlékszem rég olvastam ilyen regényt, ami ennyire folyamatos feszültséget váltott volna ki belőlem.
A karakterek közül is sikerült néhányat jól kibontani az írónőnek. Nekem a főszereplő Alex, kicsit mesterségesnek, talán ellenszenvesnek is tűnt a túlzott önállóságávával, de ahogy haladt a cselekmény, sokat lágyult és megkedveltem, ahogyan a nyomozókat vagy a bankfiók dolgozóit is, mert a személyiségüknek egy olyan szegmensét láthattam, ami nagyon ismerős, otthonos számomra, akkor is, ha éppen negatív. Az egész könyv azért tetszett a legjobban, mert nem akart több lenni egy Magyarországon játszódó szórakoztató regénynél, kriminél, hanem ehelyett vállalta, hogy realista, hangulatos, néhol szarkasztikus lesz. És mivel egy bankfiókkal szemben lakom a fővárosban, így extrán át tudtam érezni a történetet, ahogyan a nagyon jó leírásokat is a budapesti helyszínekről.
Érdemes új, nem "agyonmarketingelt" szerzőktől olvasni, mert lehet éppen rábukkanunk az új kedvencünkre. Én nagyon szívesen olvasnék még hasonló könyveket Mezei Petrától, vagy éppen ennek a folytatását.
Értékelés: 4/5
Megjelent a Maxim Könyvkiadónál.
"Páncéltermek? Tűzfalak? Kikezdhetetlen riasztók? Tízjegyű, folyton változó jelszavak? Mondhatnád – mindezeknek hála – manapság lehetetlen kirabolni egy bankot.
De tévedsz. Manapság – mindezeknek hála – kevés egyszerűbb dolog létezik ennél.
Alex – egy huszonhat éves, budapesti kárszakértő lány – a poszttraumás stresszben szenvedő főhősök hétköznapi életét éli, amikor egy téves riasztás miatt kirendelik egy kertvárosi bankfiókhoz. Nemrég a világ egyik legnagyobb biztosítójánál dolgozott, a cég történetének legfiatalabb felsővezetőjeként, de másfél évvel ezelott belekeveredett egy család meggyilkolásának ügyébe, és ez teljesen megváltoztatta az életét. Most olyan bonyolult rejtélyekre keresi a választ, hogyan rabolható ki egy bank minden különösebb eszköz, tudás vagy erőszak nélkül, vagy hogy mit kezdjen a szerelemmel egy olyan nő, aki a függetlenség, a racionalitás és az érzelmek kontrollálásának megszállottja. És mégis miért könnyebb az első kérdésre válaszolni?"
